Rengeteg sztereotípia él a világban, és azt is tudom, hogy ezek általában gyakran valósak is, vagy legalábbis sokszor tapasztalaton alapulnak. De azt sosem fogom tudni megérteni, mi az alapja, hogy ha valaki megkérdezi, milyen zenét hallgatok, és rávágom, hogy technót – akkor miért esik le az álluk, de úgy, hogy nagyjából a földet verdesi, és közben kidülledt szemekkel bámulnak rám, mintha valami elfajzott lény állna velük szemben.

Na igen, azt mondjuk kifelejtettem, hogy egy százhatvanöt centis, bociszemű lány vagyok. Így talán már érthetőbb, miért vált ki meglepetést mindenkiből. De hát istenem! A mai világban ilyenen meglepődni? Hiszen a mai világot éppen az jellemzi, hogy elmosódtak a hagyományos kategóriák, hogy az ízlésvilág annyira sokrétű, kibogozhatatlan és összefüggéstelen minden emberben, hogy azokat nem lehet vizsgálni, de egyáltalán. Az idősebbektől még nem lepődök meg, ha meglepődnek, és nem tudják megérteni, hogy lehet, hogy egy ilyen cuki lányka nem popdívákat vagy nyálas slágereket hallgat. Ők még olyan kor szülöttei, ahol a nem, a külső megjelenés és az első benyomások alapján jól belehetett lőni egy embert, hogy mit szeret, milyen fajta stílusa van. Csakhogy amikor a kortársaim teszik ugyanezt, és tévednek, még gyakran ők sem értik a helyzetet, pedig tudhatnák, hogy a mi világunk, a globalizáció világa, már korántsem így működik.

Gyakran megkapom a magamét, hogy ilyen elektronikus zenei bulikba csak drogosok járnak, meg miegyebet hallani. Csupa bűnöző alakok rémképei villannak fel a tájékozatlanabbak szemei előtt, és óvatosságra intenek. Ez mondjuk még a jobbik eset, amikor nem tudják feldolgozni, hogy nem működött a tipizálásuk, ezért féltésnek álcázzák a meghasonlottságukat. A rosszabbik az, amikor ezeket a bulikról kialakult negatív sztereotípiákat egyből rám is elkezdik alkalmazni. Más szóval: eltemetnek engem is, lemondanak rólam, biztos én is kábítószerezek, azért tudom élvezni ezt az egyébként förtelmes zenét.

Régen ez még zavart, mára beláttam, hogy értelmetlen ez ellen küzdenem, majd az idő mindent megold. Megmagyarázni lehetetlen nekik, hogy miért szeretem, és csakugyan: hogy lehetne ízlést magyarázni? Magamnak sem tudom elmondani, mi a jó egy techno számban. Azt hiszem, az elektronikus hangzás valami olyan mélylélektani impulzusokat közvetít, amit nem könnyű megérteni. És igen, gyakran kapom azon magam, hogy egy-egy szintetizátor hang olyan képeket idéz fel bennem, amikre a popvilág felszínes dalszövegei nem nagyon képesek. Talán ez a techno és en bloc az elektronikus zenék varázsa. Hogy nem dolgozik a felszínességgel. Nem is adja meg a lehetőséget a felszínességre. A világ talán kezd kiábrándulni a mézes-mázas, szirupos, semmitmondó dalokból, és ennek egy alternatívája, bátrabb szóval ellenkultúrája az elektronikus zene. Ami gyökeresen ellentmond a popkultúra minden vívmányának. Nincsenek klipek, nem néznek ki jól a dj-k, nincs dalszöveg, vagy ha van is, többnyire annyira összefüggéstelen szó- vagy mondatfoszlányai vannak, hogy csak asszociációkra épít, emellett pedig nem a jó minőségű éneken van a hangsúly, mert úgyis szét van torzítva a hang, tele van effektekkel. Ezzel utal talán vissza a tömegkultúra szétmanipulált hamisságára. Hát ezért hallgatok talán technót. Persze nem tudatosan, ezt csak most, a bejegyzés kedvéért gondoltam végig. Korábban még sosem.

Egy ideje úgy döntöttem, tovább növelem az ellentmondásosságomat az emberekben, és a slampos járásomat, a fiús és kicsit unisex ruháimat elkezdtem szisztematikusan lecserélni. Találtam ugyanis egy webshopot tök véletlenül, ahol először csak egy miniruhát akartam venni egy közelgő színházi előadás miatt. Csak aztán amikor szembesültem azzal, hogy mennyi leárazás van, átböngésztem kábé az összes ruhafajtát. Mit tegyek, végső soron azért tényleg nőből vagyok? S hamarosan állandó rendelője lettem ennek a butiknak. Ugyan ódzkodtam mindig is online vásárolni ruhákat, de megnyugodtam, amikor azt olvastam, hogy vissza lehet küldetni mindnet, még a fehérneműeket is, hogyha nem jó rád esetleg. Úgyhogy ezzel a honlappal folyamatosan bővítem a ruhatáram, és képzeljétek, ahogy egyre nőiesebben öltözködöm, egyre nagyobb a pofára esés, amikor egy-egy egyetemi összejövetelen, családi körben vagy a munkahelyemen rákérdeznek, hogy mit hallgatok amúgy. De nem baj! Én úgy fogom ezt fel, hogy ezzel is segítek az emberek körében elfogadtatni az életstílusok sokszínűségét. Ha már egy valakivel sikerült ezt megértetnem, már megérte. És persze azt sem bánom, hogy közben sokkal nőiesebben nézek ki.

Mert akárhogy is nézem, van, ami nem változott az idők során, és ez pedig az, hogy a nőket – a férfiak szemében legalábbis főként – a ruha jelentős részben teszi nővé. Nem kizárólagos a szerepe, de nagyon fontos. Kivételek, mint mindenben a világon, ebben is vannak. Van férfi, akit nem érdekel, hogy öltözöl, de van olyan is (és szerintem ők vannak többen), akik azért egy miniruhára előbb felfigyelnek, mint egy sima fekete gatyára meg egy fekete pólóra. Ez van. Idővel talán ez is megváltozik. Én már látom a jeleit.